2sodik resz - megerkezunk
Chengduba erkezve osszetrombitaljak a csoportot nevsorolvasasra. Jo
tizenot eve nevsorolvastak utoljara, izgulok is kicsit, plane nem
hallok semmit a repter elotti tomegben, ugyhogy majdnem kimaradok,
pedig lanyos zavaromban haromszor is bekiabalok hogy "Jelen!", mert
semmi frappans nem jut eszembe amit ilyenkor mondani kene.
Buszokra szallunk, a hetvenegynehany emberrel jo husz percig dominoznak
baromi lelkes, am kevesse osszeszedett kiseroink. Vegre elindulunk,
majd kb. egy perc buszozas utan a szallodaba erunk..
A vacsorarol is majdnem lemaradunk - mondjuk nem is lett volna nagy
baj, meglehetosen feledheto gasztronomiai elmenyt jelentett.
Megkockaztatok egy uveg helyi sort, bar ezzel kivivom asztaltarsaim
aggodalmas, egyben rosszallo pillantasait: kiseroink a lelkunkre
kotottek hogy a masnap rank varo szigoru magaslati viszonyokra valo
tekintettel igyunk sokat, de alkoholtartalmu italt semmi esetre sem;
nekem viszont muszaj mindenhol megkostolnom a helyi sormarkakat, szabal
az szabal. Sajnos ketfele is van, az egyik teljesen rendben van, a
masik kellemetlenul edeskes. Azert legyurom :).
Vacsora utan meg megerdeklodjuk, erdemes-e bemennunk a varosba. Elmult
kilenc ora, masnap koran kelunk, nomeg a helyi erok szerint a belvaros
legalabb haromnegyed ora taxival, igy lemondunk Chengdu ejszakai
eletenek tanulmanyozasarol.
A szalloda egyebkent nem tul fenyes, de teljesen rendben van, a celnak
megfelel. Itt talalkozom eloszor azzal a szamomra teljesen uj
televiziotipussal, amelyet ha kikapcsol az ember a taviranyitoval, a
keszulekbol ijeszto csattanas hallatszik, majd nem lehet tobbe
bekapcsolni (marmint a taviranyitoval). Elsore remiszto elmeny, de
aztan az ember mernoki szemlelettel (jo tizperces, homlokrancolassal
osszekotott gombnyomkodas es keszulekdobozra tapasztott fullel
hallgatozas utan) rogton rajon a konstrukcio mibenletere (hogy ti.
alkatreszsporolas fennforgasa van itten, bekapcsolni csak manualisan
lehet a keszuleket) es adrenalinszintje normalis ertekre zuhan vissza,
majd az atelt izgalmak hatasara elalszik.
2000. oktober 2.
Otkor kelunk, meg egy utolso tusolasra is marad ido (az ilyet Kinaban
utazva soha nem szabad elszalasztani - bar en el szoktam, vegtelen
igenytelensegemben -, plane Tibet fele tartva, ahol ugyan allitolag
tejben-vajban fognak furoszteni bennunket, de az ember soha nem lehet
elegge elovigyazatos egy olyan orszagban, ahol pici
karacsonyfa-rajzokkal erintkeznek az emberek irasban, cukrozzak a
kenyeret, nincs fustolt csulkos bableves, plane etkezes vegen eszik a
rizst).
Kibattyogunk a szalloda ele, ahol a buszok korul eppen tetozodik a
fejetlenseg - mondom RY-nak, van-e kedve belevetni magat ebbe a hajnali
friss csataba. Mondja nincs. Mondom akkor mit allunk itt, var rank az
ut!
A hajnali harapos levegoben, mellettunk elduborgo kaposzta- es
feldisznoszallito nehezkerekparokat kerulgetve atsetalunk a repterre.
Mar a becsekkelesnel tartunk, mire fujtatva megerkezik az elso szakasz
a buszozo harcosok kozul.
Mint mar talan emlitettem volt, a Chengdu-i repter affele
vasutallomas-szeru kepzodmeny, nem tulsagosan lelekemelo ot percnel
hosszasabban idozni benne. Szerencsere pontosan indul a gepunk - nagyon
vicces, az indulasra figyelmezteto utasinformaciot az a Kenny G. szam
festi ala, ami Shanghai-ban a nagyobb aruhazak szinte egyezmenyes
zarasi zeneje, amire az eladok szigoru arccal beallnak elvagolagosan a
pultok vegere szepen vigyazzban, ezzel is jelezven diszkreten am
hatarozottan, hogy mostmar aztan ideje lenne ha a kedves vasarlo
elhuzna a verbe.
No, el is huzunk, kisetalunk a buszokhoz, fel a gepre - kb. ekkor kezd
ebredezni a Nap.
Mivel idoben erkeztunk, sikerul lestoppolni az ablak melletti helyeket.
Sajnos RY elalmosodik, ugyhogy kenytelen vagyok en uljek kozvetlenul az
ablak melle.
Nem telik el tiz perc hogy elhagyjuk Chengdu-t, maris benn jarunk a
tibeti fennsikon - de legalabbis kopar, hofodte hegyek, gleccserek, vad
tajek folott repulunk (a szokasosnal jelentosen alacsonyabban - marmint
a foldhoz kepest). Ez igy is marad vegig a ketoras ut alatt, ekkor
kezdem csak felfogni, milyen oriasi Tibet. Nagyritkan latni egy-ket
hazat, esetleg valami telepulesformat kevesbe vadnak tuno volgyekben,
de kiepitett utnak, vagy barmi egyeb civilizacionak semmi nyoma kozben.
Az jut eszembe, hogy akar csak szaz-ketszaz evvel ezelottig is itt
atvergodni nem lehetett trefadolog.
Jo otletnek tunik kesziteni nehany felvetelt az alant elterulo
gleccserekrol, elo is kaparom a gepet (ehhez kicsit at kell rendezzem a
melyen alvo RY-t es a folyosoi oldalon gondolataiba merulo segitokesz
utitarsunkat). Na persze hogy pont most fogyott ki a film, sebaj,
kicsit felrazom RY-t es a mellette alvo udvarias utitarsunkat, nagyon
kedvesek, egy szot sem szolnak amikor veletlenul rajuk esik a kisebbik
hatizsak, szora sem erdemes. Amikor befuzom a filmet veszem csak eszre,
hogy sajnos csak a teleobjektivet szedtem elo, ugyhogy megint ki kell
masszak. RY-nak egeszen erdekes nezese van, biztosan rosszat almodott
szegeny, meg szerencse hogy folebresztettem. Az a mellettunk szunyokalo
kedves uriember is valoszinuleg elronthatta a gyomrat ezzel a korai
nehez reggelivel, mert furcsan dunnyog amikor veletlenul belerugok a
terdebe.
Par het elott lattam egy dokumentumfilmet, talan a National Geographic
Channel-en, de lehet hogy mashol: egy brit pasi kitalalta, hogy nyomaba
ered a kb. szaz evvel elotte elt foldrajztudosnak, aki leirta a Jangce
(ill. erre nem eskuszom meg: lehet hogy a Sarga-folyo) forrasat, ami
valahol Tibetben van. Hogy pontosan hol, azt egeszen eddig soha senki
nem merte fel. Ez azert mar mond valamit.
Az illeto harom napig terepjarozott uttalan utakon, aztan amikor mar a
terepjarok sem birtak, atnyergeltek oszverre. Holdbeli tajakon kocogtak
tobb napon at, kozben neha felbukkant a lathataron egy-egy semmibol
semmibe tarto nomad, odalovagolt hozzajuk kenyelmesen, megerdeklodte,
hogy vannak (nyilvan kicsit meghokkent azon, hogy a sapadtarcu tibetiul
valaszolt vissza, de nem mutatta jelet), aztan bekesen tovabblovagolt.
Utjukba esett neha egy-egy nomad csalad, akikrol egeszen szurrealis
kepsorok szulettek - mig vegul megtalaltak a legendakbol ismert harom
csermely osszefolyasat, ami a GPS-meresek szerint az igazi forrasa
lehet a folyonak. Hangsulyozom: elotte szaz evvel jart arra utoljara
tudos ember, azota legfeljebb egy-egy nomad itatja meg ott a lovat,
akinek valoszinuleg semmit nem mondanak az olyan szavak hogy geografia,
terkep, hovatovabb GPS.
Egeszen hihetetlenul hangzik, mint ahogyan szamomra az is nonszenszkent
hat, amikor neha jonnek ilyen hirek, hogy a brazil dzsungelben eddig
ismeretlen torzsre leltek. Tobb mint harminc eve annak hogy ember jart
a Holdon, lassan hatvan hogy meghoditottuk a Himalajat, a
Mariana-arkot, genekkel szabaszkodunk, gigabites halozatokkal szojuk be
a Foldet - de tovabbra is vannak feher foltok itt a golyobison, a szo
klasszikus ertelmeben.
Ezek egyike volt (es a fentiek szerint egy kicsit meg most is) Tibet,
amit - meglatasom szerint - tobbek kozott azert tarthat a nyugati
civilizacio a keleti miszticizmus es egyben a vilag affele utolso
szakralis mentsvaranak, mert se ki, se be nem aramlik (es aramlott) sem
informacio, sem semmi mas olyan mennyisegben, amibol teljes kepet
alkothatnanak egymasrol (marmint Tibet es a kulvilag). Persze en ezzel
kapcsolatban meglehetosen elfogult vagyok: egyreszt herotom van az
utobbi idoben elharapozott ezoterikus marhasagoktol (amikbe
eloszeretettel keverik bele a keleti "miszticizmust"), masreszt
egyaltalan nem hiszek semmifele miszticizmusban - a keletiben vegkepp
nem. Ezzel a sulyos terheltseggel, ha lehet, meg izgatottabban varom a
talalkozast Tibettel illetve nepevel. Az a sok evvel ezelotti pragai
delutan jut eszembe, amikor egy hirtelen zivatar a Szent Vitus
katedralis toveben ert. Fekete volt az eg, sehol egy lelek,
mennydorgott, villamlott ahogy kell, elkezdett omleni az eso.
Behuzodtunk a katedralis toveben egy szelvedettebb helyre, mellettunk
sugarban omlott a viz - felneztem, es meghult bennem a ver: az egyik
dulledtszemu szorny szinte az arcomba hanyta a vizet. Hirtelen at
tudtam erezni a kozepkori egyszeru jobbagy ahitatos felelmet, ami
bevitte a templomba - azota kifejezetten keresem ezeket a hangulatokat,
amik kozelebb vihetnek a regi idok eletehez es embereihez.
Shangri-La
A leszallasi muvelet jo husz percig tartott: lassan beeveztunk egy
folyovolgybe es meg lassabban ereszkedtunk. Mint utobb elmagyaraztak, a
repter helyenek kijelolese nem volt egyszeru feladat: a ritka levego
miatt olyan helyet kellett talalni, ami az egyebkent is lassan
fordulgato nagy utasszallitok szamara is megkozelitheto - a felmeresek
soran tobb gep is lezuhant, tobbek kozott egy amerikai pilota, meg a
negyvenes evek vegen, akit azota sem talaltak meg (viszont a nevet nagy
tisztelettel emlegetik, en meg persze bunko modon jol elfelejtettem..).
A szabadba lepve varom a szedulest, fejfajast, hanyingert, es a tobbi
beharangozott magashegyi effektust - ehelyett eloszor csillagokat latok
es muszaj behunyjam a szemem: a pupillam hangsebesseggel szukul
gombostufejnyire a sotet gepbelsobol kilepve. Elkepesztoen tiszta a
levego, az eg szinte feketekek, az arnyekaink tizmeteresek a hajnali
napsutesben. Kicsit a Gyergyoban atelt hajnalokra emlekeztet az elmeny,
csak nem olyan nehez, harmatos, harapnivalo a levego.
Meg szikrazik a szemem a sokkoloan eros napsutestol mikozben besetalunk
az erkezesi csarnokba - szedulok ugyan egy kicsit, de ez inkabb a
korankelesnek es a repuloutnak tudhato be (szarazfoldi patkany vagyok,
minden egyes feloranal hosszabb hajozas, vonatozas ill. repulout utan
jo fel napig dulongel velem a vilag).
Folytkov
Guczo
|
