Kedves Ferasz és kedves Listatagok!

Személyiségfejlesztő anyagok, ill. kurzusok azt javasolják ilyen 
esetben, hogy meg kell fizetni az árát.

Döntsd el(!), hogy mit akarsz (!), és fizesd meg az árát!

Az ár lehet pénz, lehet fáradtság (gyógyítás), sokszor pedig csak a 
szándék kinyilatkoztatása.
Ezután persze ne halogasd a dolgot!

Hidd el, működik.

Baráti üdvözlettel:

István

Helló Ferasz!

Inkább dobd el a szemüveget, mint hogy rontsd az
egészségedet. Másrészről meg most "vesztessz" 54 pénzt, de
nem kell jövőre meg újra, meg újra, szemüveget venni, ami
azért összeadva szép summa kb. 60 évre:)

Lécci irjál már a listára, hogy hogyan javul a szemed és
milyen technikákat alkalmazol.

Myki

Sziasztok!

Nem tudja valaki, hogy hol lehet kapni James Redfield: 
Mennyei látomás c. konyvet? Csak a mennyei profeciakat
aruljak. Ha tud valaszolni valaki, azt kernem, hogy 
maganba is valaszoljon.

Elore is koszi,
Dalma

Mi ebből a tanulság a jelenkor embere számára? Először is az természetesen, ho
gy nem kell mindent erőszakkal megoldani, nem kell a konfliktust keresni, s nem
 kell széthúzni, csoportokra szakadni, pártokhoz, szektákhoz tartozni. Mindehhe
z persze az emberi lénynek le kell győznie a beléje programozott, és idejét múl
ván céltalanul működő direktívákat. Tudnunk kell, hogy annak idején törvényszer
ű volt mágikus érzékeinket, képességeinket elveszteni, s sokszor nincs szükség 
idő előtt ún. „ezoterikus” ismeretekhez jutni. A mindennapok éppannyi megoldást
 kínálnak a problémákra – csak látni kell a lényeget. Ha valaki képes szeretete
t adni barátainak, családjának, munkatársának vagy szomszédjának, máris közeleb
b jutott a megoldáshoz és önmagához. A kívülről magukra erőltetett módszerek he
lyett az emberek talán jobban tennék, ha belül keresnének utat. Ahogy említettü
k: nem kell mindig tartozni valamely csoporthoz vagy ideológiához – egyszerűen 
csak figyelnie kellene minden embernek saját belső

 és külső világára. Hiszen az álmok éppúgy üzennek nekünk, akárcsak a véletlenn
ek tűnő eseményhalmazok, vagy szinkron történések. Az „ezoterikus” iskolák képv
iselői ezeknek persze nagyon örülnek és roppantul élvezik a megjelenésüket, a m
egfejtegetésükre tett játékos kísérleteket a saját iskolarendszerük szűrőin ker
esztül, de hogy valójában mit kellene kezdeni velük, azt legtöbbször nem értik.
 Hiszen az ÚT ma egyéni és testreszabott, s követi az individuum sajátos rezdül
éseit. Így azonban mindannyian ki vagyunk téve a magánynak. Magányunkat, mely t
alán átokként ül rajtunk, ahelyett, hogy mindenféle kényszerű megoldással és ko
mpromisszummal próbáljuk mindenáron enyhíteni, lehet, hogy inkább áldássá, vagy
 legalábbis lehetőséggé kellene alakítani: olyan egyedüllétté, amely lehetősége
t ad önmagunk feltárására. Aki le akarja győzni szellemének burkait, annak képe
ssé kell válnia arra, hogy testének és lelkének minden rezdülésére odafigyeljen
, s azok üzeneteit átültesse a gyakorlati valóságb

a. Mert a test maga is egy önálló mikrokozmoszként magába foglalja a lét minden
 szintjének analógját, s így magasabb világok szimbóluma is. Mint ilyen, álland
ó kapcsolatban van néhány finomabb, szubtilisebb szférával. Innen pedig esetleg
 más lények üzennek számunkra - mely persze csak akkor lesz érthető, ha a jelzé
sekre ügyelve bizonyos önismeretet is elsajátítunk. Nem szabad például félreért
eni bizonyos dolgokat, mert az idegi gondokhoz és depresszióhoz vezet. Ha egy e
mber egyszer csak azon kapja magát, hogy idegen dimenziók üzeneteit „veszi”, és
 hallja, jobb, ha először kétkedni kezd! Lehet, hogy csak annyira magányosnak é
rzi magát itt, ezen a földön, hogy képtelen elfogadni ember létének elhagyatott
ságát. Így aztán titkos vágyképei kezdenek benne önálló életet élni, s éppen ma
gányának elementáljait hallja lelkén keresztül az agy által értelmezhetővé alak
ítva. Ilyenkor talán mégis jobb, ha elmegy egy tanfolyamra (pl. Yoga, Agykontro
ll) és ha az érzések nem változnak, újra folytatja

 jelzései és üzenetei értelmezését – de most már letisztulva és bátran! Valamif
éle más régió idegen lényei üzennek valamit – s ez talán az összetartozás érzés
ét is sejtetni engedi… Krisztus és Buddha, sőt tanítványaik is kapcsolatban leh
ettek más világokkal, csak ezt ekkor még kevesen értették volna meg. Nem csoda,
 hiszen az ember, létrehozói által, nem volt hivatott magasabb rendű szellemi k
alandokra, fejlődésre, és főleg nem volt szabad elhagynia a bolygót – így tehát
 az ismert világteremtési mítoszok jó része a teremtett világ egészét egyenlővé
 teszi ezzel a földdel (s így a teremtő Istent egyenlővé teheti a föld önjelölt
 isteneivel is). Az emberi szellemben csak nemrég jelent meg az igény a más vil
ágok felé nyújtózásra – nagyrészt az ide inkarnálódott idegen származású szelle
mek hatására.

 Nem szégyen tehát, ha valaki olyan utat jár, amelynek nem egy földi megvilágos
odás a vége. A lényeg a hit és a feladat szeretete, amely tűzön-vízen át valódi
 önmaga megtalálásához segíti a mindig nyughatatlan keresőt. Nem muszáj csak eg
y földi megváltásban gondolkodva folytatni az utat. A Föld lehet a bölcső, mely
ből a KEZDET végén a legtöbbeknek ki kell lépniük és továbbállva bejárni a KOZM
OSZ irdatlan mélységeit – néhányaknak ezáltal arra adódik lehetősége, hogy felv
egyék a kapcsolatot valódi hazájukkal, akár egy konkrét világrendszerrel, vagy 
a létezés egy olyan régiójával, melyhez szellemi minőségeiknél fogva valójában 
tartoznak. Így aztán már itt a földön is megtalálhatják azt, ami jelenkori való
ságukból hiányzik, s amíg a földön élnek, hozzájuk kapcsolódhatnak mások is – a
kik szintén ELVESZETTEK, s keresik a kapcsot, mely saját természetes közegükhöz
 köti őket, keresik az okot, amely ilyen messzire vezette őket, hogy aztán csel
ekedni tudjanak, s a jól végzett munka befejeztéve

l hazatérhessenek… Ez pedig már nem fölösleges munka, bátortalan tapogatózás, g
yermeteg játék az ismeretlennel. A csoport pedig, melyet igényel, nem alacsonyr
endű motivációk által diktált klikkesedés, hanem egy különös, de igazi SZÖVETSÉ
G, amely szellemi erőt és valódi értékeket képvisel a Földön. Egységbe gyűjti a
 töredékes tudást, utat mutat és segít azoknak, akik még nem értik lelkük legfi
nomabb rezgéseit…

----

No Ti erről mit gondoltok?

invorz

1. nyilatkozat

 A földi emberiség, a magát Homo Sapiensnek, vagyis „bölcs embernek” nevező faj
 büszkén vallhatja, hogy a XX. századra egy olyan fokú szellemi magasság kapujá
ba érkezett, melyet a korábbi időkben meg sem közelíthetett – a fejlődés töretl
en és immár megállíthatatlan, üteme pedig egyre gyorsabb; a jövőbe vetett pozit
ív hitet nem ingathatják meg az „átmeneti nehézségek”, melyekkel ez a faj jelen
leg is küzd. Miért ez az optimalista hozzáállás? Az említett szellemi magasságo
t a babonás sötétség, a tudatlanság, az ostoba vakhit és hasonló középkori mara
dványok visszaszorítása jelzi… már csak a tudás és az elme következetes gondola
tai képzik részét az emberi szellem megtisztított közegének. Azonban…

 Kevés ember él manapság, aki igazán átlátja, milyen hatalmas krízis előtt álln
ak az emberiség megszentelt „tiszta tudományai”. Az elme kizárólagos uralma ugy
anis azt jelenti, hogy minden (való igaz, kétes eredetű) szellemi örökségét lev
etve az ember már csak az ELME nevű lineáris számítógép működéseire hagyatkozik
, melynek egyetlen adatforrását az érzékek összessége jelenti, minden pontatlan
ságával és esetlegességével együtt. Az adatfeldolgozás útjai azonban (ezt a mat
ematikusok manapság kezdik belátni, de jelentésével senki nem mer szembenézni) 
exponenciálisan szétterülő rajzolatot mutatnak, így a lineáris elme következtet
ései mindig esetlegesek maradnak az igazság nagyobb teljességéből szemlélve. A 
„felvilágosodás” során az emberiség pontosan ezt veszítette el: egy kétes erede
tű és tartalmú, ám nagyobb teljességet, melyet már el kellett vetnie, mivel az 
azt megfertőző alacsonyrendű emberi indítékok miatt korrupttá, romlottá s követ
kezményeiben mind gyakrabban démonikussá vált. Az 

emberi látásmód töredékessé vált, a felismerések egymástól elszigetelt csepp-ig
azságok, melyeket egymással úgy harcoltatnak az egymással szembenálló, de egyéb
ként hasonló működésű emberi elmék, mint bábjátékos a tehetetlen rongyfigurákat
 – a szintetikus egésszé való összekovácsolásra való hajlam legkisebb jele nélk
ül. S ezt nevezi a mai ember tudománynak, EZ az a „szellemi magasság”, melyre o
ly büszke, s amely nem engedi annak globális elismerését, melyet egyénenként jó
szerivel mindenki tud: miközben állítólag egyre gyorsabb ütemben „fejlődünk”, a
z élet századról századra, majd évtizedről évtizedre, s napjainkban már évről é
vre – vagyis egyre gyorsabb ütemben válik egyre elviselhetetlenebbé.

 Az emberi tudatot azért nagyon könnyű manipulálni, mert nincsen tisztában a va
lódi igazságokkal. A legtöbb ember azt hiszi, hogy énje nem más, mint az a szem
élyiség, melyet a tükörben lát – amely megszületik, növekedik, eszik, iszik, ta
nul, dolgozik, szaporodik, majd pedig sorvadásnak indul s végül meghal. (S értj
ük ezen természetesen nemcsak a fogható fizikai testet, hanem azt a személyiség
-burkot is, amely ebben lakik.) Még az az ember sem mondhat magáénak lényegesen
 könnyebb helyzetet, aki némileg már tisztába jött a test „utáni” (valójában in
kábbis test feletti) létezés néhány törvényével, s rendelkezik a halálon túli v
ilágokról valamiféle ismeretekkel. A test és fizikai személyiség ugyanis óriási
 kötőerőként láncol meg mindannyiunkat. Sok ember hisz abban (vagy legalábbis n
agyon remélik), hogy a halál után van egy másik világ, s létezik élet, melyben 
Ő továbbélhet, mely tehát valamiféleképpen folytatása a jelenkori létezésnek. M
égis mindannyiukban továbbél a vonzódás a MOSTANI 

személyiségükhöz – ami nem csoda, hiszen ki-ki hite szerint reinkarnációtól, tú
lvilágtól, stb. ÉPPEN AZT várja, hogy a fizikai, mindennapi életben tapasztalt 
személyiségét, elméjét (mely dolgokkal, jobb híján, önmagát azonosítja) valami 
isteni hatalom „átmenti” egy új életbe; így tehát a halál után folytatódó „élet
” ideája is inkább hozzáköti az ember hamis egójához, mint megszabadítja attól.
 S ez is mennyire a mai ember gondolkodásának tipikus példája: az „életen” vala
mi olyat értenek, ami VAN, ami fennáll, ami tart, s nem pedig egy folyamatot, i
dőben kibomló mozgásokat, örök változást! A társadalom persze el is várja az em
bertől azt, hogy hizlalja a saját és a kollektív egót, s itt és most ne is fogl
alkozzék mással, csak hogy a „boldogságnak” azt az egyetlen útját hajszolja, me
lyet a kollektíva előír számára – s tegyen meg mindent egy olyan saját élet és 
olyan közös világ megteremtéséért, melynek vezérlő ideológiáját egy gazdasági-p
olitikai hatalom, egy központi (bár nem teljesen e

gységes) erő formálja meg, s alakítgatja kedve szerint. Fontos a család és soka
t jelent a vallás – de ezek sem viszik az embert e különös valóságunk megkérdőj
elezéséig. A család egyik fő szerepe éppen az, hogy biztosítson egyfajta fizika
i halhatatlanságot az ÉN számára. A vallás pedig szinte csak arra a szerepre jo
gosult a jelenkorban, hogy egy kis fogódzót adjon a tömegeknek, hiszen mindenki
 félelemben van, akár „hisz”, akár nem, én-tudata mélyén ott lapul a különös ké
rdés: „mi lesz, ha már nem élek”…

 Természetesen az anyagi szemléletmódba bilincselt emberek az anyagban keresik 
a megoldást minden problémára. Az emberek nagy többségének eszébe sem juthat, h
ogy bizonyos tudatállapot-váltással el lehetne érni egy jobb és tökéletesebb ér
tékeket képviselő világot. Amit a magukat „ezoterikus” iskoláknak vallók ígérne
k, sem több szánalmas kísérletezgetésnél, hiszen az ember egyszerűen képtelen f
eltörni a burkot, amely az igazi valóságtól elválasztja. Márpedig addig egyetle
n misztikus vagy meditatív tudatállapot elérését tananyagul kitűző csoport sem 
segíthet az embereken, amíg azok önmaguk megismerését nem kezdik el. És a baj i
tt kezdődik, mert a legtöbb ember nagyon fél önmagától, s mindattól, amit kis d
ióhéj-világán kívül esetleg találhat. Ezért is menekül a valódi értékeket felvo
nultatni képtelen ideológiák, vallások vagy misztikus tanok mögé. Játszik önmag
ával és Istennel azért, hogy ALIBIT nyerjen: „lám-lám, én mégis teszek valamit,
 mégis képes vagyok magasabb rendű dolgokra. Ha te

hát egyszer eljutok Istenhez, akkor tudok hivatkozni arra a sok nagyszerű dolog
ra, amit életemben tettem, arra a rengeteg ÁLDOZATRA, amit meghoztam!”

 Így aztán az ember folyamatosan alkukba bocsátkozik, még a magasabb isteni köz
eg felé is. De minthogy az alku, az üzlet az anyagba ragadt szellem különös ill
úziója, „odaát” nem ismerik, nem tudnak vele mit kezdeni. A vallásos ember így 
sajnos éppoly távol marad Istentől, az istenitől, mint ha közelébe sem menne a 
templomnak. A földi ember mégis notóriusan hiszi, hogy a mennyország kapuja a r
ááldozott belépődíj fejében átléphető. De nincs ez másképpen a hétköznapi élet 
szintjén sem: az alku beszövi az emberek életét. Hány és hány ígéretet teszünk,
 melyekről tudjuk, hogy nem jók – munkahelyen, baráti körben s főleg a családba
n. Az alku abnormálisan túlsúlyba került része a mindennapoknak, és lassan besz
övi az ember minden gondolatát és cselekedetét, magasabbrendű tevékenységeiről 
már nem is beszélve. Az egésznek persze nagyfokú félelem a mozgatórugója. Félne
k az emberek az élettől, mindattól a szenvedéstől, amit esetleges tévutak hozha
tnak – ezért inkább egy determinált kényszerpályán

 maradnak, mintegy elengedik a kormányt. S félnek az elmúlástól is, mások pedig
 attól, hogy mi lesz, ha meghalnak és „számot kell majd adni” minden tettükről;
 taktikázni próbálnak az „elszámoltató hatalom” irányába, de vajon mit tennének
, ha megértenék, hogy ők számoltatják el majd saját magukat…?

invorz