Kedves Attila!

 #699, >:

> Azért mintha Szlovákia se lett volna mindig független, és a világ
> minden nyelvén van neki rövid neve. Állítom egyébként, hogy azon a
> nyelven, amelyen volt szó a szocialista Csehszlovákia részét képező
> Csehországra mint tagállamra, van szó a független Csehországra is,
> éspedig ugyanaz a szó.

  1918-20-tól egy kis ideig ugyanilyen zavar volt Szlovákia kapcsán is: 
érdekes pl. korabeli parlamenti felszólalásokat olvasni, ahol magyarul 
is "Szlovenszkó" volt.

  A dolog pikantériája, hogy emellett Csehországnak továbbra sem volt 
nemzetközileg elfogadott modern önálló neve. Annál a praktikus oknál 
fogva, hogy már eleve Csehszlovákiát terveztek. Ha az új ország neve 
*Szlovákcsehia lett volna, akkor most Szlovákia nevét keresnénk: 
Szlovákia "szerencséje" csak az volt, hogy az ő nevét teljesen 
tartalmazta a közös országnév.

  És tudod nagyon jól, hogy in facto nem volt külön neve (sőt léte 
sem!) Csehszlovákia területeinek: innen Mo.-ról mindenki a "csehekhez" 
ment Pozsonyba meg Kassára. Még a közvetlen szomszédok sem 
különböztették a belső entitásokat, mit várjuk a távolabbi világtól... 
Ha külön kellett emlegetni, akkor -- mint a korábbi írásomban céloztam 
rá -- "Bohémia"-nak hívták történelmi nevén. Bár ezt örökölhette volna 
az új ország is, alapvetően két okból nem történt így: (1) Manapság elv 
a hiperkorrekt elnevezés, így ha egy ország nevet változtat, követi ezt 
a külvilág is: Csehország már ebben a korban lett önálló és nem hívta 
magát bohémnek. (2) A XIX. sz. közepétől francia irodalmi hatásra 
elterjedt a világban a "bohém" szó teljesen megváltoztatta a helynév 
konnotációját és archaizálta azt.

> Hiszen a Szovjetunió és Jugoszlávia utódállamait is ugyanúgy hívjuk
> most, mint tagállam korukban (eltekintve Szerbia és Montenegrótól, amely
> manapság is szereti használni lánykori nevét, no meg a
> Belorusszia--Fehéroroszország--Belarusz zűrzavartól) 

  (N.B. Jugoszlávia valódi föderális köztársaság volt, Csehszlovákia 
csak 1990-től Cseh-Szlovákia ~ Cseh és Szlovák Szöv.-i Közt. néven.) 
Elővettem a Haack Geographischer Atlast 1980-ból; a cseh "tagállamot" 
így hívják: C^SSR (Tschech. Socialist. Republik), közigazgatási 
egységeit pedig Nordböhmen, Ostböhmen, Zentralböhmen, Westböhmen, 
Südböhmen, ill. Nordmähren, Südmähren. (Látszik, hogy a Csehországnak a 
"Böhmen" [ill. "Mähren"] felel meg, míg a cseh melléknévnek a 
"Tschechisch".) Miközben Jugoszlávia vonatkozásában: Slowenien, 
Kroatien, Bosnien und Herzegowina, Serbien (Vojvodina, Kosovo), 
Montenegro, Makedonien. A kisebb léptékű léptékű Malij atlasz mira 
(1981) c. műben Csehszlovákia osztatlan, míg a jugoszláv 
tagköztársaságok ki vannak írva. S.í.t. Látszik, hogy a csehszlovák és 
jugoszláv helyzet nem analóg. (A Szovjetúnió is jogilag önálló 
köztársaságokkal rendelkezett Jugoszláviához hasonlóan.)

  A "Belarusz"-szal viszont egy jó példát hoztál: amennyire el akarták 
terjeszteni ezt az önelnevezést, annyira nem tapadt meg, és nem tudta 
kiszorítani a történelmi elnevezéseket. Ennek oka, hogy az önelnevezés 
meglehetősen eltért a magyarban használatos megoldásoktól. A cseh 
vonalon a történelmi név nem volt tartható, ugyanakkor a cseh 
önelnevezés, a "C^echy" csak annyit tesz 'csehek', ami nemigen alkalmas 
direkt átvételre más nyelveken (hasonlóan a "Belarusz"-hoz a 
magyarban).

  Végezetül még egyszer: a cseheknek sincs rövid nevük a saját 
országukra. (A C^echy a jelenkorra vonatkozóan már nemigen 
használatos.)

> amiben elmagyarázom, hogy Csehországnak ezeken és ezeken a nyelveken van
> ugyan rövid neve, de ezt a csehek valószínűleg nem szeretik 

  Én nem a nemszeretemet hoznám fel, mert nem ezt volt szerintem a 
hozzászólások lényege, hanem inkább az, hogy adott -- elsősorban német 
-- elnevezésekhez bizonyos konnotáció tapad, ezért használatuk 
korlátozott. Így a németben több rövid név is van: "Böhmen" történelmi 
elnevezés (elsősorban a szűken vett cseh területekre), illetve az 
egymással konkurráló "Tschechei" és "Tschechien" az I. vh utáni 
Csehországra (jelenkori úzusban kb. 1:8 használati arány az utóbbi 
javára, mivel az előbbi némileg a náci Németországhoz köthető).

  Az angol "Czechia"-ra pedig egyáltalán nem mondható a cseh 
nemszeretem, csak annyi, hogy ez egy friss szó, és még nem dönthető el, 
hogy mi lesz egy-két évtized múlva a sorsa: megtapad vagy elenyészik. 
Jelenleg, mint írtam, még 32:1-re vezet a Czech Republic.

> Jó cikk, nekem a tengerimalacos változat tetszik a legjobban, de
> őszintén szólva nem találtam benne olyan érvet, ami arra ösztönözne,
> hogy szívvel-lélekkel elvessem Csehország rövid nevének gondolatát. 

  Ezt nem értem: ha nincs kialakult úzus, neked lehet akármi a 
következtetésed, a franciáknak pl. nem tudod bemagyarázni, hogy igenis 
van rövid neve franciául a Csehországnak.

> Ööö... távol álljon tőlem gyanaxással élni, de tudtommal leníció csak
> szó elején fordulhat elő. Mármost itt van a már említett dubh, avagy
> gabhar kecske, dhaoibh nektek, leabhar könyv, sibh ti (és oraibh, libh
> stb.), raibh nem, subh lekvár, scríobh írni, labhair beszélni, ennyit
> írtam ki találomra Gearóid Ó Cillín Ceachtájából. 

  Ööö... A leníción szűkebb értelemben értjük csak a grammatikai 
leníciót. Ez pedig azért van, mert fellépte vagy nem fellépte bizonyos 
esetekben nyelvtani (morfofonológiai) pozíciókhoz kötődött. Szigorúan 
vizsgálva a határozott névelő nem most lenitálja a nőnemű főneveket, 
hanem évszázadokkal előtte lenitálta, míg a hímnemű főnevek intaktak 
maradtak. Ugyanez szó belsejében is lejátszódhatott, csak mivel a szó 
aktuális környezete itt nem változtatja meg a morfonofonológiai 
környezetet, ezért állandóan van vagy állandóan nincs leníció, azaz 
réshangúsodás.

  Figyelmedbe ajánlom a "scríobh" igét, amelyben első látásra 
felismerhetni a latin "scribo" 'ír' szó átvételét, nagyobb beleéléssel 
a "leabhar"-ról is belátható a latin "liber" 'könyv'-ből való eredet. 
Ezek egyből felfedik, hogy itt is [b] > [v] változásról, azaz 
hangzóközi réshangúsodásról, lenícióról van szó.

  Az ír helyesírás egyszerre érvényesíti történeti és fonetikai elvet, 
ennek alapján megkülönbözteti egymástől a [b]-ből képződött [v]-t (bh) 
és az [m]-ből képződött [v]-t (mh), v.ö. "-(a)mh" igenév-végződés, 
"samhradh" 'nyár' (<: a. "summer"), "damhsa" 'tánc' (< *dams < a. 
"dance"), "lamh" 'kéz' (~ walesi "llaw"), ill. az "f"-ből képződött [v]-
t (bhf).

  (N.B. A kelta alapnyelv nem ismerte a [v]-t, későbbi független 
fejlemény az egyes nyelvekben. Ezt tetézi az, hogy a "v" és az "u" 
betűk megkülönböztetése a latin írásban egyébként sem korábbi, mint a 
XII. század. Ekkorra már az ír helyesírás kialakult, mely napjainkig 
meghatározza a hangjelölés elveit. Nincs eredeti [v] a walesiben sem, 
itt az [f] késői tendenciózus zöngülése miatt az "f" betű jelöli ezt a 
hangot.

  Bónuszfeladat: olyan motiválatlan (azaz nem hangutánzó, gyermeknyelvi 
stb.) ír szavakat keresni, melyben "b" van a szó közepén magánhangzók 
között, ill. a végén magánhangzó után.

> Ugyanakkor az országnevek keresgéléséig egyetlen iafia v betűt nem
> láttam gael szövegben. bhFalami nem stimmel. 

  Az országnevek keresgéléséig hány "v"-t tartalmazó (viszonylag) nem 
régen átvett idegen szóval találkoztál gael szövegben? Te érzékcsalódás 
áldozatául estél: mivel elenyésző számú modern idegen szó van az írben, 
nem is találkozhatsz velük másutt csak olyan szegmensekben, ahol az 
idegen átvételek felülreprezentáltak, vagyis pl. az újkori külföldi 
tulajdonnevek körében.
  Ilyen modern átvételekben használatos a "v" betű, éppen a történeti- 
etimológiai elv okán: az adott hang nem réshangúsodott [b] vagy [m], 
se nem zöngésedett [f], így egyrészt nem lehet dönteni abban, hogy a 
[v]-t "bh"-val, "mh"-val vagy "bhf"-fel írják-e le; másrészt minek is 
tennék, csak azért, hogy még exotikusabbnak nézzen ki az íráskép?

  Felhívnám a figyelmedet, hogy idővel a dolgok változnak: ugyan van 
"Diabhal" 'ördög' szó egy évezreddel ezelőttről, de ez nem határozza 
meg a mai szokásokat. Pl. régen a "ch"-t mi is "h"-val vettük át (pl. 
pléh, teher, bolha), a modern kölcsönzésekben azonban megmarad a "ch" 
(pl. pech, krach). Ennek ellenére a magyarban ugyanolyan rendszeren 
kívüli jelölés maradt a "ch", mint az írben a "v". Pl. a szabályzat 
7.a) pontja szerint nem betű, a 11. pont szerint is betűkapcsolatként 
(azaz c+h-ként) soroljuk ábécérendbe, a 228. pont értelmében azonban 
elválasztáskor mégis egy betűnek számít. (N.B. Az Értelmező szótár nem 
összetett címszavainak mindössze 3 ezreléke tartalmaz betűszerű "ch"-t. 
Lehet, hogy az ír szótárban kevesebb "v" van, de nagyságrendben nem 
térhet el.)