Oracsbitu 2002 - XV. 
Végjáték a pityókakutatóban - július 26-án

Reggel (=délben) végre nem kellett igazán sehová sietnünk, ez a nap az
utolsó. Felébredtünk, kényelmesen, úriasan. Kulturális program gyanánt
Molnár Zoli bemutatta a csapatnak az "életterét", a pityókakutató
állomást. Ezeken a vidékeken egy csomó, számunkra triviális dolog nem
terem meg (pl. szőlő) a nagy tengerszint feletti magasság miatt.
A krumplinak viszont mindegy, ezért hát kutatgatják. Az igazi központ
Brassóban székel, az ilyen kihelyezett "alközpontokban" folyik az
érdemi munka, különböző pityókafajták vizsgálata. Zoli végigvezetett
bennünket a "pityókáskertben", majd bemutatta a laborban folyó
vizsgálatokat. A program valamennyire kárpótolt minket a Csíkszeredán
elszalasztott sörgyárlátogatásért - kár, hogy a pityókalé nem igazán
iható... :-)

Közben lassan közelgett az oracsbituzárás pillanata. A "csak
bicikliseknek" komoly logisztikai gondot jelentett a hazakerülés
megszervezése: normális kerékpárszállító vonat a "székely körvasúton"
alig van, inkább csak személyvonat és idióta időpontokban (éjjel).
Eszembejutott, hogy gyakran vannak viszont közvetlen buszjáratok
Budapestre számos székelyföldi nagyvárosból, így Gyergyóból is, szinte
pár óránként. Zoli segítségével előre leszerveztük a lehetőséget,
megbeszéltettük biciklijeink plusz fuvarozását - költségben talán még
olcsóbban is jött ki, s nem kellett átszállniuk, meg a bringák miatt
aggódniuk.

Megtörtént a búcsúfotó a pityókakutató előtt, egy kicsikét "kizokogtuk"
magunkat egymás vállán, majd ki-ki útjára indult. A bicikliseknek még
bőven volt idejük megtekinteni a szárhegyi Lázár-kastélyt, majd Gyergyó
felé indultak a buszállomásra. A két autónyira fogyatkozott különítmény
- hiszen Szalmáék még a Hargitáról hazaindultak - gyönyörű vidékeken,
a Maros völgyén indult "lefelé". Az itt még nem túl nagy folyó sok tíz
km-en zubog lefelé az út mellett - s ahogy egyre lejjebb ereszkedünk,
úgy válik az éghajlat is érezhetően egyre melegebbé. Legalábbis átlagos
esetben így van, most viszont a négy zivatarrendszer, amit átszeltünk,
ezt az érzést kissé megzavarta. Volt, hogy alig lehetett kilátni a 
szélvédőn, az ablaksüsü minden igyekezete ellenére. A "városnézés" 
Régenben is így történt, még szerencse hogy eltévedtünk, legalább 
többet láttunk a városból. :-) Marosvásárhely mellett, egy kis falu 
viszont megálltunk pár percre, meglátogatandó egy régi családi 
ismerősünket. Azután jött Torda, hasadékostul, amelyet most alaposabban 
szemügyre vettünk az útról, lévén, hogy pont "szembe mentünk vele". 
Készült pár szép fotó róla, lenyúló esővirgák között... 

Kolozsvár után persze megint jött a katasztrofális minőségű útszakasz,
közben jó kis felhőszakadással. A közelgő alkonyatban viszont egyre
feltűnőbb lett, hogy a nyugati horizonton egy derült csík csak azt 
várja, hogy a nyugvó Nap kidughassa orrát rajta keresztül. Ez Kőrösfő 
előtt meg is történt - fantasztikus bíborvörös fény borította be 
hirtelen a tájat. Nem túlzok, hogy a forgalom szinte leállt ettől! 
Életemben talán nem láttam még ilyen hihetetlen fényjátékot. 
A derültség határvonala mintegy 100 km-rel arrébb, Nagyvárad, szóval 
az Alföld széle felett húzódott - éjszakai megérkezésünk után a 
rokonság elmondta, az elmúlt napokban arrafelé korántsem volt olyan 
zivataros, kataszrofális idő, mint amilyenben mi "beljebb" 
részesültünk.

A buszra ült biciklis csapat utazási élményeiről nem nagyon meséltek a
többiek. De lehet, hogy nem is nagyon lehet mit? A "Favorit trans" busz
16 órakor indult, éjfél után ért a határra, két órás ácsorgás után
hajnalban érkezett Budapestre. Ismerve ezeket a buszokat, túlságosan
nagy kényelemre ne gondoljunk. De talán még ezzel együtt is kevésbé
macerás volt a történet, mint rohangálni vonatról vonatra, kalauzolat
jattolgatni, átkelni a határon biciklivel, majd újra vonatozni, 
további két menetben, átszállással. Virág és Marci éjfél körül 
Nagyváradon leszállt, hiszen a kocsijuk udvarunkban hevert. Másnap 
tértek haza, akárcsak mi.

Hát ennyi az Oracsbitu 2002 igaz története. A 14 nap alatt megtett
távolságunk nagyjából 540 km-nyi, de ezalatt tizenegynéhány "nagy
dombon" keltünk át. Emiatt és a köves utak miatt a fenti számot be
kell szorozni a "székely-állandóval" (3). A kapott értékhez tegyünk
még hozzá a napi négy templomnyi távolságot, és az esőszorzóról se
feledkezzünk meg...

Összeállította: Tepi (Dolánszky Gyuri közreműködésével)

(A biciklitúra képanyaga és a közölt leírások elérhetők a Magyar 
Csillagászati Egyesület - http://www.mcse.hu - Képgalériájában.)