LAD:

> > a Tetragrammaton éppen ezekből áll: jod-hé-waw-hé.
 
> Direkt van. Négy magánhangzóból áll, vagyis olyan betűből, ami a
> mássalhangzó-centrikus sémik számára nem hang. Tehát azt jelenti: a
> Kimondhatatlan.

Egyetértek.

Tamás:

> > a HÉ, WAW, JOD (meg ráadásul az ÁJIN, ez a torokhang) afféle
> > Janus-arcú betűk: mássalhangzó, mint minden rendes héber betű, vagy
> > éppen magánhangzó, amit egyébként nem írnának.
> 
> Ez nemcsak a héberre jellemző: ilyen az arab "alif" =

Erről jut eszembe, a fenti felsorolásomból hiányzott ugyanennek héber 
megfelelője, vagyis az ÁLEF is használatos magánhangzójelölésre.

> történetileg a görög "éta" is "h" volt.

Nem véletlen, hogy nagybetűvel írva így fest: H.

> nem lehet azt mondani, hogy a héber elvből nem jelölne mást
> csak mássalhangzókat, hiszen ismertek a "qámaz", "chólám" stb.
> mellékjelek; csak a gyakorlatban kevéssé használatosak. 

Ellent kell mondanom. A héber alfabéta (azaz "álefbész") már a Holt-tengeri
tekercsek keletkezésekor is 22 betűből állt, amikor még híre sem volt a 
"pontozás"-nak (így nevezik a kámec, chólám stb. mellékjelek rendszerét, 
amelyet csak pár száz évvel a Holt-tengeri tekercsek keletkezése után 
kezdtek kidolgozni). Ha héber szótárt forgatsz, ma is a 22 betű sorrendjében 
találod meg, amit keresel. Az "ige" (v. "ügy", "dolog") jelentésű héber szó 
pl. e 3 betűből áll: DBR. A mellékjeleket a betűk alá, fölé v. belsejébe 
helyezhetjük el, s nem csak a magánhangzókat jelölik, hanem a példaként
hozott DáVáR szó esetében azt is mellékjel mutatja, hogy a BÉT itt "v"-nek
hangzik.

> a "matres lectionis") sem része a héber írásnak,
> hanem egy másik opcionális kiegészítése magánhangzók jelölésére.

Annyiban része, hogy már a régebbi kéziratokban és a zsinagógai 
tekercsekben is is megtalálható, míg pontozást azokban
soha nem használnak.

> A héber "ajin" lenne egyébként az én tipizálásom szerinti 3.
> hiátustöltő csoport zöngés tagja. 

S netán az "álef" volna ennek zöngétlen párja? Nem tudom... Csak azt,
hogy mindkettő torokhang, s az ájin az erősebben hallható. (No persze nem
azok esetében, akik európaiakként tanulják a hébert - a nyelvkönyvek 
lebeszélik a tanulót a torokhangokról, s azt mondják, ne is akarjuk az 
álefet meg az ájint hangoztatni...)